Egy sör mindig belefér

Írta admin - 2012-01-07 - Érdekesség - Nincs hozzászólás

“A filozófia professzor azzal kezdte az előadását, hogy egy befőttes üveget megtöltött öklömnyi kövekkel. Megkérdezte a hallgatóitól, tele van-e az üveg. Igen volt a válasz. Ezután apró kavicsokat szórt az üvegbe, azok kitöltötték a kövek  közötti üres helyeket. Megint megállapították, hogy az üveg tele van.

A professzor ezután homokot töltött az üvegbe.
-Így működjön az életetek is – mondta a hallgatóinak. – A kövek a fontos dolgok – a családod, a partnered, az egészséged. Ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna. A kavicsok azok a dolgok, amik még számítanak: a munkád, a házad, a hobbid, az autód. A homok az összes többi. De ha azt veszed előre, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanígy történik az életeddel is: ha minden idődet és energiádat az apró-cseprő dolgokra fordítod, nem jut azokra, amik igazán számítanak.

A hatásszünet végén az egyik diák megkérdezte a professzortól, most már valóban tele van-e az üveg. Igen, felelte a professzor, tele van. Erre a diák elővett egy sört, kinyitotta, s beletöltötte a befőttes üvegbe. A sört elnyelte a homok.

Azt mondta erre a diák:
-Nos, bármennyire is úgy érezzük, hogy az életünk teljes, a fenti példából jól látszik:
EGY SÖR AZÉRT MINDIG  BELEFÉR!”

 

 

 

Nincs hozzászólás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>